Kong a vészharang: nettó karbonkibocsátóvá vált a Föld tüdeje
Több szén-dioxidot bocsátanak ki az Amazonas erdei, mint amennyit elnyelnek - ezt első alkalommal állapították meg szakértők.
Több szén-dioxidot bocsátanak ki az Amazonas erdei, mint amennyit elnyelnek - ezt első alkalommal állapították meg szakértők.
Évi 15 ezer tonnányi egyszer használatos műanyagot - ételtartó dobozok, italpoharak, zacskók - kell kiváltani más, környezetbarátabb termékkel Magyarországon a július 1-től hatályos kormányrendelet alapján - tájékoztatta a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) szerdán az MTI-t.
Ma tette közzé az Európai Bizottság az úgynevezett "Fit for 55" uniós klímacsomagot, amely a 2030-ra elérendő 55 százalékos kibocsátáscsökkentéssel kapcsolatos részletesebb szabályokat tartalmazza. Az EU ugyanis 2050-re szeretné elérni a klímasemlegességet, amihez szükséges az ambíciós szintek emelése. A mostani bejelentés többek között előírná, hogy magasabb legyen a megújuló energiaforrások részaránya, átalakítaná az EU ETS rendszerét, illetve szigorítaná a gépjárművekre vonatkozó emissziós követelményeket is. Ezek egyelőre még azonban csak javaslatok, tehát még rengeteg vita és egyezkedés várható a következő hónapokban.
Stratégiai partnerként dolgozik együtt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az európai űrügynökség (ESA) a klímaváltozás és a Föld működésének megértése érdekében - olvasható az ESA honlapján.
Az elmúlt években több száz megawatt beépített naperőmű-kapacitást fejlesztett Magyarországon a SolServices Kft. Hamarosan elkezdik az egyik legnagyobb ilyen hazai beruházás, az Észak-Alföldi régióban található 2x48 MW-os fejlesztés kivitelezését, de a projektek egy részének értékesítését is tervezik. A jövőben új technológiákat is meghonosítanának itthon, emellett az új üzleti területekre való belépést is tervezik – mondta el dr. Farkas Gábor, a társaság ügyvezetője.
Hőség és heves zivatar veszélye miatt is adott ki figyelmeztetéseket szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Görögországban több helyszínen lángra kapott a növényzet szombaton, Évia szigetén egy nagyobb erdőtűz tombol.
Évente több mint ötmillió ember hal meg világszerte a szélsőséges hőmérsékletek miatt. Az elmúlt 20 évben többen vesztették életüket az extrém hideg, mint a meleg következtében, a klímaváltozás azonban fokozatosan kiegyenlíti az arányokat.
Az AutoWallis Zöld Finanszírozási Keretrendszert dolgozott ki elsőként a BÉT Prémium Kategóriájában jegyzett vállalatok közül, így lehetővé válik, hogy a vállalat a későbbiekben zöld kötvényeket bocsásson ki, valamint zöld hiteltermékeket is igénybe vegyen.
Az MVM EGI elnyerte az új varsói szemétégető hűtőberendezésére kiírt tendert. A hamarosan induló Európai Unió finanszírozásában létrehozott projekt Lengyelország legnagyobb szemétégetője lesz.
Július 22-én, reggel kilenc órakor rajtol el az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. Idén is több mint hatszáz hajó részvételére számít a verseny rendezője, a Magyar Vitorlás Szövetség. A programok tekintetében lesznek ugyan változások, de ami nem változik, hogy a versenyzőknek a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Tihany-Keszthely-Balatonfüred távot kell teljesíteniük, ami légvonalban 155 kilométeres távolság, de a szélviszonyok alakulásának megfelelően, ennél sokkal több is lehet. A résztvevőknek negyvennyolc órája van az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj teljesítésére, tehát 2021.07.24-én reggel 9:00 óráig lehet érvényesen beérni a célba.
Sose volt ilyen meleg a június Észak-Amerikában a rendszeres mérések kezdete óta az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának adatai alapján.
Az Európai Unió iparvállalatai 2035-ig kaphatnak ingyenesen szén-dioxid-kvótákat, de csökkentett mértékben, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) az Európai Bizottság által fokozatosan bevezetni kívánt klímapolitikai reformtervezetre hivatkozva.
Az Európában működő légitársaságoknak fizetniük kell majd a repülőgépeik által okozott összes szennyezésért, ezzel kapcsolatban jövő héten várhatóak fontos bejelentések, írja a Bloomberg.
A Tesla Model 3 vezette az Egyesült Királyságban júniusban legkelendőbb autók listáját, mivel a benzin- és dízelüzemű autók értékesítési tilalma előtt a fogyasztók egyre inkább az elektromos és hibrid járművek felé mozdulnak el.
Az európai polgárok az éghajlatváltozást tekintik a legsúlyosabb problémának, amellyel szembe kell néznünk – derült ki a ma közzétett Eurobarométer felmérésből.
A Generali a 2021–2025-ös időszakban további 8,5–9,5 milliárd euró összegű zöld- és fenntartható befektetést tervez végrehajtani. A biztosítótársaság elfogadta a fűtési célú szénágazatban még meglévő befektetési és kockázatvállalási tevékenységeinek teljes megszüntetését célzó ütemtervet, az OECD-országokra és a világ egyéb részeire vonatkozóan, és döntött a közvetlen befektetési portfóliója fokozatos dekarbonizációjáról, és 2050-re a karbonsemlegesség eléréséről
Egy új kutatás szerint a jegesmedvék túléléséhez fontos "utolsó jeges térség" néven emlegetett északi-sarki terület jege a klímaváltozás miatt gyorsabban olvad, mint korábban gondolták.
A magyar kormány nemcsak beszélt a klíma- és természetvédelemről, hanem cselekedett is. Viszlát, műanyag pohár, evőeszköz, tányér, zacskó és társaik! - mondta a kormányszóvivő a közösségi oldalára csütörtökön feltöltött videóban.
A század végére akár 410 millió ember élhet kétméteres tengerszint feletti magasságnál alacsonyabb területeken, amelyeket veszélyeztet a vízszint emelkedése - állapította meg a Nature Communications tudományos lap friss számában közölt új tanulmány.
"Fight or flight" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább),...
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik...
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni...
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.